Az ágyamon fetrengek, kezemben a telefonom. A híváslistám körülbelül... egy számot tesz ki, de azt rengetegszer hívtam az elmúlt négy órában. Merre lehet? Igaz, már előtte is furcsán viselkedett, de én mégis aggódom érte. Mi van, ha valaki a múltamból ráakadt, és megölte? Ha egy vámpír kapta el, akinek megöltem a barátját, barátnőjét, testvérét, bármijét? Mi van, ha miattam esett baja? Azt sosem tudnám megbocsátani... hogy nem tudtam megvédeni őt mindentől, holott ezt akartam. Védelmezni akartam, megóvni őt a világ sötét oldalától, a vérengző fenevadaktól, akik az utcákon sétálnak a napvédő gyűrűikben, és minden mellettük elhaladó nyaki artériáját lesik, hogy melyik csábítóbb. Már a puszta gondolatra is elöntötte a fejemet a vörös köd, és ha nem aggódtam volna annyira Ashley-ért, azonnal elindultam volna leszedni néhány vámpírt. De előbb biztosra kell mennem, meg kell találnom őt. Még egyszer utoljára próbáltam hívni, de csak csörgött, és csörgött... És semmi válasz. Gyorsan felpattantam, és a dzsekimet felkapva indultam el Ashley lakása felé. Eddig még nem kerestem fel őt, mert nem akartam, hogy egy pszichopatának nézzen, akinek ez a kapcsolat mindent jelent. Bár tény, hogy elég sokat jelent, de én csak... én csak aggódom. Azért még egy karót is eltettem az alap három mellé, biztos, ami biztos. Elvégre Ashleyről van szó, bármit megteszek azért, hogy biztonságban legyen.
Szinte lerohantam a lakásomból a parkolóba, és bevágódtam a kocsimba. Most nincs időm gyalogolni, vagy futni, minél előbb oda akarok érni. Ahogy kitolattam, a szemem előtt rosszabbnál rosszabb dolgok játszódtak le. Mi van, ha már késő? Ha a lakásába érve a kihűlt, halott testét találom majd? Vértócsákat mindenütt? Esetleg testrészeket? Nem akartam ilyenekre gondolni, de a tudatalattim minden eshetőséget lejátszott a szemem előtt. Mi van, ha meg is erőszakolták? Vagy ami még rosszabb, megkínozták, aztán átváltoztatták? Átformálták a maguk képére, és egy vérszívó gyilkost csinálnak belőle? Képes lennék végezni vele? Nem, nem hiszem… De ezzel több ember életét veszélyeztetném. De nem, akkor sem menne. Ash… Ash nagyon fontos nekem, ő a második komolyabb kapcsolatom, az első csúnya véget ért. Akkorát koppantam, hogy még a Pokol is beleremegett. És ha most őt is elveszítem? Azt nem élném túl. Ha miattam baja esik, meg kell büntetnem magamat. De a halál túl kegyes lenne, amiért egy ilyen gyönyörű és tiszta lányt veszélybe sodortam. Talán vámpírrá kéne válnom… Hogy egy örökkévalóságig gyűlöljem magamat, aztán végül öngyilkos legyek. Igen, ez jól hangzik. Tökéletes büntetés.
Farolva parkoltam le Ashley lakása előtt, és ismét csak rohanva tettem meg az utat a liftig, majd az emelettől az ajtajáig. Kopogni kezdtem, majd megpróbáltam kinyitni, de zárva volt. Kicsit erősebben toltam, hátha be van szorulva, de nem. Kulcsra volt zárva. Körbenéztem a folyosón, hogy van-e valaki, aki észreveheti, mit is csinálok, majd miután a terep tiszta volt, egy jól irányzott rúgással betörtem az ajtót. Gyorsan beléptem, és a helyére tettem a kiszakadt fadarabot, majd egy székkel eltorlaszoltam, hogy ne tűnjön fel senkinek. Majd később az ablakon át távozhatom, mintha csak egy egyéjszakás kalandról lépnék meg.
Először a nappaliba mentem, dulakodásnak semmi nyoma, vért sem látok. Minden egyes szobát átvizsgáltam, még a szekrényekbe is benéztem. Tudtam, hogy a bugyuta vámpírok oda szokták elrejteni a kiszívott hullákat. A szívem folyamatosan, eszeveszett tempóban dobogott, a tenyerem és a homlokom izzadt, a gyomrom föl-le ugrált. Minden porcikámat felkészítettem arra, hogy esetlegesen megtalálhatom a barátnőm hulláját. Hogy milyen állapotban, abba inkább nem gondoltam bele.
De semmi. Az egész lakás tiszta volt. Az egyetlen nyom, amit találtam, az a hálóban volt, a párnán feküdt. Egyetlen cetli. Talán az elrablóitól? Kezembe vettem, és azonnal felismertem rajta Ashley kézírását.
" Kedves Fred! Nagyon sajnálom, amit teszek, de nem tudok tovább maradni. Nem tudom elmagyarázni, de jobb neked nélkülem. Velem van baj, nem veled. "
Velem van baj, nem veled? Egek ura, hát megint megtörténik… Darabokra téptem a kis papírt, eldobtam a kezemből, majd az ablakon át távoztam, ahogy azt eredetileg terveztem. Ahogy lemásztam a tűzlétrán, a szememből kibukott egy könnycsepp, amit azonnal le is töröltem. Ennél én erősebb vagyok.