Személyiség: Az ördög maga, talán így jellemezhetném a leginkább önmagamat. Életem kezdetétől fogva soha sem kényszerültem jó tettekre, soha sem segítettem másoknak, soha sem a fény vezérelt. Gonosz vagyok, rettentő gonosz, bevallom, hiszen nincs mit tagadnom, aki ismer az sem vélekedik másképp. Egyáltalán nem bizonygatom senkinek sem, hogy nem egy üres, mély, és sötét porhüvely vagyok csupán, hanem érző lélek. Mert, mit is nevezhetünk léleknek az én esetemben? Nem vagyok sem segítőkész, sem szeretetteljes, emberi pedig végképp nem! Vámpírrá válásom után egyből rádöbbentem: alapvetően vérszívónak kellett volna születnem, nem holmi emberi fattyúnak, akik megvédeni sem képesek saját magukat, hiába a sok rémunalmas világmegmentő gondolat.. Viszont azt, hogy érzelmeim egyáltalán nincsenek, halkan megcáfolnám. Bár, csupán egyetlen egy ember jelent meg életem során, aki elő tudta hozni belőlem azt a cseppnyi, megmaradt emberi érzést, amelyet úgy neveznek: szerelem. Tagadom, amennyire tudom, nem eshet folt hírnevemen, mely egyszerre fenyegető, és tiszteletet kiváltó a fajom esetében.
Kinézet: Sötétségem nem leplezendő. Hófehér arcomat sötét, itt-ott göndörödő hajfürtök keretezik, és ugyanolyan mélységes sötétséggel vállalnak szerepet szemöldökeim alatt megbújó, enyhén mandulavágású szemeim. Bennük a fény gyakran csillan meg, főként vadászás közben, vagy a préda kiszemelésében, de ez nem egyenértékű azzal, amit a számomra fontos leány puszta léte nyújt. Magas termet, széles vállak, és mellkas, domborodó izmok, melyeket legtöbbször fekete öltözékbe bújtatok. Ruházatommal sugallom, hogy az éjszaka gyermeke vagyok, az a teremtmény, aki vérre, és hatalomra szomjazik, és kész ezért bármit megtenni. Ha kérnének sem öltenék magamra színes bohócruhát, maradok a megszokott majdhogynem térdig érő fekete bőrkabátomnál, a fekete ingemnél, melyen mindig begombolatlanul hagyok pár gombot, a feszes, de nem homokosnak mutató nadrágomnál, és a feketére boxolt, régies cipőimnél.